Ju-Jitsu

Jelentése:

Ju-jitsu - Lágy művészet
ju (jiu): lágyság, finomság, engedés, hajlékonyság, rugalmasság 

jitsu: művészet, tudomány, technika, hagyomány, fegyelem 



Leírás:
A Ju-jitsu japán harcművészet - fegyver nélküli közelharc rendszer, melynek célja a fegyveres vagy fegyvertelen támadó ellenfél akciójának megakadályozása vagy kontrollálása. Tehát magában foglalja a test-test elleni harc pusztakezes és fegyveres módszerét. Éppen ezért a régi korokban a Ju-Jitsunak két fő funkciója volt: az egyik, képessé tenni az embert, hogy fegyvertelenül letartóztasson, vagy megbirkózzon más fegyvertelen személlyel vagy személyek csoportjával. A másik, képessé tenni az embert, hogy megszerezze az előnyt a küzdelemben az ellenfele felett azután is, hogy elvesztette vagy félretette fegyvereit. A fegyver-fegyver elleni küzdelemben a harc során pedig fogásokat is alkalmazzon a győzelem érdekében.

A ju-jitsu támadás alap módszerei a különböző  dobások, fojtások, lökések, rántások, ütések, ízületi hajlítások, szorítások és rúgások. A védekezésnek is számos módszere van: a blokkolás, a támadás elől történő kitérés, elszökkenés, elhajlás, illetve a támadó egyensúlyának kibillentése. A többi (kínai, koreai és japán) fegyver nélküli harcművészeti irányzathoz képest a ju-jitsu a legnagyobb hangsúlyt a dobásokra, az ízületek hajlítására, és a fojtásos technikákra fekteti. A rúgások, ütések, lökések kevésbé fontosak.

A ju-jitsuban minden elképzelhető technika - köztük az ütések, a haj megrántása, a szemek kiszúrása - megengedett, ennek köszönhetően gyakorlatilag megszámlálhatatlan választási lehetőség áll rendelkezésre egy támadás során. Az ellenfélel szemben preferált technika általában a ju-jitsu instruktor tanításaitól függ, amíg az egyik tanár az ellenfél minél előbb és minél erősebb módszerekkel történő kiiktatását helyezi előtérbe, addig a másik oktató az ellenfél egyszerű földre kerítését és az azt követő feszítések, ízületek hajlítását eredményező technikákat hangsúlyozza.

Minden ju-jitsu stílus tartalmaz bizonyos kulturális tényezőket, melyek befolyással vannak az iskolák jellemzőinek kialakulására: az udvariasság és tisztelet atmoszférája, a gi vagy más jellegű ruházat viselése, a tradicionális rang rendszer alkalmazása, a ju-jitsu versenysportként történő gyakorlása, a szimbólumok, jelek használata, stb. A Ju-Jitsuban ennek megfelelően többféle iskola és irányzat működik. Ilyen elnevezésekkel találkozhatunk: juko-ryu, shinto-ryu, kito-ryu, hakko-ryu, stb.

Történet:
A Japán feudalizmus idején (az 1600-as években) a ju-jitsu mellett számos harcművészeti iskola létezett: a taijitsu, a yawara, a wajitsu, a toride, a kogusoku, a kempo, a hakuda, a kumiuchi, a shukaku, stb. Az idők során annyira összekeveredtek ezek az irányzatok, hogy jelenlegi állapotukban bármilyen próbálkozás a korrekt megkülönböztetésükre hiábavaló lenne.

Amíg a korai időkben a toride és kogusoku a támadás feltartóztatására irányuló technikákat tartalmazott, addig a jujitsu és a judo alapvetően a támadó kiiktatását, mozgásképtelenné tételét, a kempo és a hakuda pedig a rúgásokat és ütéseket alkalmazta. Alapvetően mindegyikük célja a fegyveres vagy fegyvertelen támadó(k) fegyvertelenné tétele volt.

A vélemények általában különböznek a ju-jitsu eredetének megállapításában. Egyes nyomok Chin Gempinhez, egy kínai emberhez vezetnek, aki a kempo mestere volt. Mások Shirobei Akiyamanak egy japán gyógyítónak tulajdonítják a megalapítását, aki a hakuda fortélyait ismerte meg Kínában. Egy harmadik vélemény szerint a japán találékonyságnak köszönhető az egész ju-jitsu harcművészet kialakulása.

Chin Gempin kínai ember volt, aki az 1600-as években élt Japánban. Amíg nem vált hivatalosan is japán állampolgárrá, Azabuban a Kokushoji templomban, majd Tokyoban élt, és hosszú ideig tanította a későbbi ju-jitsu alapjait három ronin (korábbi szamuráj) mesternek. A három ronin mindegyike, Shichiroyemon Fukuno, Yojiyemon Miura és Jirozayemon Isogai, később megalakította saját ju-jitsu stílusát. Chin Gempin a kínai kempo három különböző atewaza irányzatát (a test vitális és sebezhető pontjainak ütésének technikáját) tanította. Kétség nem fér hozzá, Chin Gempinnek a ju-jitsu Japánban történő kialakulásában nagy szerepe volt. 

A második nézőpont szerint Shirobei Akiyama volt az első, aki ismerte és tanította a ju-jitsu-t Japánban. E szerint az elmélet szerint Akiyama a kínai hakuda mestere volt, de nem korlátozta technikáit kizárólag a hakudára jellemző rúgásokra és ütésekre, hanem a ju-jitsura jellemző dobásokat, és ölési módszereket is alkalmazott. Sokak szerint éppen a kettő stílus közti különbségek miatt kétséges, hogy a ju-jitsu Shirobei Akiyamától ered. 

Ami a két elméletben azonos: kínai eredetű a ju-jitsu. A feltevéseket az is alátámasztja, hogy azokban az időkben Kína nagy hatással volt Japán kulturájának alakulására. 

A fentebb említettekkel ellentétes nézőpontot képvisel egy japán könyv 1647-ből, 12 évvel Chin Gempin bevándorlása előtt, amely a yawara, toride és kumiuchi "stílust" említi a ju-jitsu kialakulásában meghatározóként. Egy másik írásos anyag szerint a korai időszakban kialakult első jelentős iskola a Takenouchi féle iskola volt, melyet 1532-ben (sokkal korábban, mint ahogy Chin Gempin Japánba érkezett volna) Hisamori Takenouchi alapított az akkori ju-jitsu mesterek egyesítésével. Ezek a feljegyzések adnak alapot annak a nézetnek, mely szerint a ju-jitsu már sokkal korábban is nagy ismertségnek örvendett, és nem külföldi, hanem japán eredetű. 

Bárhogy legyen is a ju-jitsu alapjai, a középkorban fejlődtek ki, a háborúk és trónviszályok idején, amikor még egy egységes harcmodort - a kumiuchit - alkalmaztak az ütközetek során, amely a történelem során olyan szintre fejlődött, hogy a sokkal gyengébb is könnyedén győzedelmeskedhetett bármilyen ellenség felett. A harcok során kiérdemelt dicsőség motiválta a törekvő harcosokat, hogy ezen a módon edzék magukat, és hogy egyre finomítsák a harcmodort. Ahogy múltak az évek a fejlődés kettősséget eredményezett: egyrészt a ju-jitsu elvesztette gyakorlati célját, másrészt az eredetihez képest példátlan szinten tökéletesedett.