Lao-ce: Az Út könyve
2006.02.05. 10:53
Lao-ce
TAO TE KING
Az Út könyve
Weöres Sándor fordításában
Tõkei Ferenc prózafordítása alapján
AZ ÚT
|
|
Az út, mely szóba-fogható, nem az öröktõl-való; a szó, mely rája-mondható, nem az örök szó. Ha neve nincs: ég s föld alapja; ha neve van: minden dolgok anyja.
Ezért: aki vágytalan, a nagy titkot megfejtheti; de ha vágya van, csak a dolgokat szemlélheti. E kettõ mögött közös a forrás, csupán nevük más. Közösségük: csoda, s egyik csodától a másik felé tárul a nagy titok kapuja.
|
Mikor a szépet megismerik, felbukkan a rút is; mikor a jót megismerik, felbukkan a rossz is. Lét és nemlét szüli egymást, nehéz és könnyû megalkotja egymást, hosszú és rövid alakítja egymást, magas es mély kulcsolja egymást, sok hang összeolvasztja egymást, korábbi s késõbbi követi egymást.
Ezért a bölcs sürgés nélkül mûködik, szó nélkül tanít, nézi az áramlást és hagyja, nem erõlködik, alkot, de mûvét nem birtokolja, cselekszik, de nem ragaszkodik, beteljesült mûvét nem félti, s mert magának nem õrzi, el se veszíti.
|
Ha nem emelik fel az okosakat, a nép közt rend es béke fakad; ha nem kell többé a ritka, drága, megszûnik a nép kirablása; ha nem a vágy uralkodik, a nép szíve megnyughatik.
Ezért a bölcs a szívet kiüríti, a gyomrot teletölti, a sóvárgást gyengíti, a csontot erõsíti, hogy az emberek ne tudjanak, ne vágyjanak, az okosak veszteg maradjanak. A nem-sürgés ez és rend és békesség lesz.
|
Az út üres, de mûködését abba sose hagyja. És mélységes, mindennek õsatyja. Élet tompítja, görcseit oldja, fényét fakítja, elvegyül porba. Megfoghatatlan és mégis van. Én nem tudom, ki a szülõje, de vénebb, mint a tünemények õse.
|
Az ég és föld nem emberi: neki a dolgok, mint szalma-kutyák. A bölcs ember sem emberi: neki a lények, mint szalma-kutyák. Az ég és föld közötti tér, akár a fujtató, üres és nem szakad be, mozog és egyre több száll belõle: kell rá szó, ezernyi; jobb némán befelé figyelni.
|
Csodálatos asszonynak hívják: õ a völgy örök szelleme. A csodálatos asszony kapuja ég s föld gyökere. Végtelenul munkálkodik, nem fárad el sose.
|
Örök az ég és örök a föld. Azért örök az ég s a föld, mert nem önmagukért élnek, ezért nem fogy belõlük az élet.
Éppígy a bölcs: hátrahúzódik, ezért halad, nem õrzi magát, ezért megmarad.
Így van: saját érdeke nem ûzi sose, ezért teljesül saját érdeke.
|
A legfõbb jó a vízhez hasonló: mindennek hasznos, de nem harcos; az alantasban is jelenlevõ: a víz az út-hoz hasonló. Az élet a földet kövesse, a sziv a bensõ melyet kövesse, a barátság az emberit kövesse, a beszéd a valót kövesse, az uralom a rendet kövesse, a szolgálat a lehetõt kövesse, a tett a kellõ idõt kövesse. Ha készséges, de nem erõszakos: nem kél zúgolódás semerre.
|
Aki tölt színültig: jobb, ha elõbb abbahagyja. Aki túl-élesre fen: élét hamar kicsorbítja. Arannyal, ékkõvel teli kamra: megõrizni senkise bírja. Kincs, gõg, rang egyszerre: mekkora szerencsétlenség! Alkotni, adni, majd visszavonulni: ez az égi bölcsesség.
|
Aki teste-lelke egységét megõrzi, azt a kétség nem bontja meg. Aki természetét szelíddé símítja, egyszerû, mint az újszülött gyerek. Aki látását megtisztítja, elkerüli a tévedéseket. A nép megnyerése, ország kormányzása nem kíván tudós elméletet. Ég s föld kapui nyílnak-csukódnak, nyugalmasak és békességesek. E tudásból kibontakozik a sürgés-nélküli cselekedet. Megszülni és felnevelni, létrehozni és nem kívánni, megalkotni és nem birtokolni, hatalmaskodás nélkül vezetni: ezt kell a legnagyobb jónak nevezni.
|
Harminc küllõ kerít egy kerékagyat, de köztük üresség rejlik: a kerék ezért használható. Agyagból formálják az edényt, de benne üresség rejlik: az edény ezért használható. A házon ajtót-ablakot nyitnak, mert belül üresség rejlik: a ház ezért használható. Így hasznos a létezõ és hasznot-adó a nemlétezõ.
|
Látást az öt szín tompít, hallást az öt hang tompít, ízlést az öt íz tompít, a vágtatás, vadászat megbolondít, a nehezen elérhetõ mind bûnbe lódít.
Ezért a bölcs nem a szemét, inkább a gyomrát tömi, neki nem a távoli kell, hanem a közeli.
|
Dicsõség, szégyen: egyforma félelem. A rang: az élet legnagyobb csapása. Dicsõség, szégyen: mért csak félelem? Mert a dicsõséget a közemberek szorongva nyerik el, szorongva vesztik el. A dicsõség is, szégyen is, csak puszta félelem. A rang mért az élet csapása? Mert legnagyobb csapás az önszeretet. Ha nincs bennem önszeretet, ugyan mi bajom lehet?
Ezért: a világért élõ kiválóságra bízható a világ; és a világért élõ jóságra építhet a világ.
|
Ránézek, de nem látom, ezért neve: nem látható. Hallgatom, de nem hallom, ezért neve: nem hallható. Megragadnám, de meg nem foghatom, ezért neve: a legparányibb. E három titok egységbe olvad. Felszíne sem világos, alapja sem homályos, végtelen, névtelen, visszavezet a nemlétbe szüntelen. Neve: formátlan forma, tárgy-nélküli kép, neve: a sötét. Szembetérek s nem látom arcát, követem és nem látom hátát.
Az õskor útját birtokolva s a jelenkort általa megragadva rálátni mindennek eredetére: ez az út vezetõ-fûzére.
|
Hajdan az ihletettek ismerték a rejtõzõt és rejtettet, de õket mélyükig nem ismerte senki. Mert nem lehetett õket megismerni, a kép róluk csak ennyi: mint téli folyón átkelõk, vigyáztak, mint szomszédaiktól félõk, figyeltek, mint a vendégek, tartózkodtak, mint olvadó jégen, óvakodtak, mint a rönk-fa, egyszerûek voltak, mint a völgykatlan, mélységesek voltak, mint a homály, át nem derengtek. Nyugalmukat bizton õrizve formálták a szennyesbõl tisztát. Az örök áramlással békességben, ismerték az élet nyitját. Az úton jártak, mérték nélkül nem vágyakoztak, s mert mohók sose voltak, megelégedtek a létezõvel és újat nem alkottak.
|
Ahol megvalósul a teljes üresség, ott a nyugalom tisztán megmarad, minden növekszik a maga rendjén, az örök áramlásban körbe-halad. Minden virul, terem, s a kezdethez visszatér szüntelen. A kezdethez visszatérés: a béke. A béke: az élet visszatérte. Az élet visszatérte: állandóság. Az állandóság tudása: világosság. Az állandóság nem-tudása: vakság, zûrzavar. Aki az állandót ismeri, bölcs lesz, aki bölcs lett, igazságos lesz, aki igazságos lett, király lesz, a király az eget követi, az ég az utat követi, az út örökkévaló, és minden rendjén-való.
|
A kicsinyek tudták, hogy vannak nagyok. Szerették, felemelték, aztán rettegték, végül megvetették. Aki hûtlen, hívet nem lel. De ha ígérete szerint cselekszik, munkája sikerül, érdeme növekszik, és a nép azt mondja rája: "A természet útját járja."
|
Mikor a nagy utat semmibe dobták, megjelent az erkölcs és méltányosság. Mikor kezdõdött az okoskodás, megjelent a nagy hazudozás. Mikor a hat rokon összeveszett, megjelent a gyermeki tisztelet és szülõi szeretet. Mikor zavaros az ország, megjelennek a hûséges szolgák.
|
Ha eldobják az okosságot, a tudósságot, akkor lesz a nép százszor áldott. Ha eldobják az erkölcsöt, a méltányosságot, gyermeki tisztelet, szülõi szeretet vezeti a sokaságot. Ha megszüntetik a ravaszságot, a hasznosságot, nem lesznek többé tolvajok, betyárok. Három jele a kevés-bölcsességnek. Mutassák meg az ember-népnek az egyszerûséget, az épséget, hogy az önzésnek, az epedésnek vessenek féket.
|
Hagyd el a tanultságod és meg nem bánod. Igéret és ígérgetés: mi különbség? Jó és rossz: mily különbség! De amitõl mindenki retten, azt nem vethetjük félre büntetlen. Ó, zûr! Még minden rendezetlen! Ám az emberek ragyognak folyton, mint ünnepi lakomán, vagy tavasz-érkezéskor a tornyon. Egyedül én vagyok nyugodt, nem állok a fénybe, akár a még világra-nem-hozott. Forgok az áramlásban, nem lel szilárd helyet a lábam; mindenkinek van bõviben, csupán nekem nincs semmi sem: lám, bolond szív jutott nekem! Ó, zûrzavar! A közönséges emberek ragyognak, homályban én vagyok csak; a közönséges emberek mind szemfülesek, közönyös én vagyok csak. Örvénylõ tenger ragad magával, sodródom, nincs megállásom. Mindenkinek megvan a dolga, bolondnak, durvának csak én mutatkozom. Egyedül én vagyok más, mint az emberek, mert az õs-forrásból táplálkozom.
|
A hatalmas erény változatai az utat követik. Az út magában-véve árny és köd. Köd és árny, hol képek rejlenek. Árny és köd, hol dolgok rejlenek. Mélység, köd, hol magvak rejlenek. Látuk: valóság, belük: igazság. Õskortól máig nem kallódott el a neve: általa megnevezhetõ mindennek kezdete. Mindennek kezdetét mint tudhatom? Csupán vele.
|
A hiányos kikerekül, a görbe kiegyenesül, az üres megtelik, az elvénhedt újjáalakul, a kevés megsokasul, a sok megzavar.
Ezért a bölcs az egy-egészet óvja: õ a világ példája. Nem áll a fénybe, ezért fényes, magát nem hirdeti, ezért híres, magát nem dícséri, ezért dicsõ, magát nem kínálja, ezért vezetõ. Nem indul küzdelembe, ezért senkise gyõz felette. A régiek megmondották: A hiányos kikerekül. Nem holmi üres szó. Az igazi, a teljes: minden fölé terül.
|
A keves szó, mint a természet: az erõs szél nem fúj egy reggelen át, a zápor nem tart egész napon át. Küldõje: ég s föld. Nem alkot maradandót az ég s föld, még-úgy-sem az ember.
Ezért az út-on járjon az ember, akkor közös az út-tal, az erényes közös az erénnyel, a vesztõ közös a veszteséggel. Aki közös az út-tal, az út-at elnyeri. Aki közös az erénnyel, az erényt elnyeri. Aki közös a veszteséggel, a vesztettet elnyeri. S aki kétségben imbolyog, annak szavát senkise hiszi.
|
A lábujjhegyre ágaskodó nem áll sokáig, a nagy léptekkel rohanó nem megy sokáig, a fénybe-álló nem lesz fényes, a magát-hirdetõ nem lesz híres, a magát-dícsérõ nem lesz dicsõ, a magát-kínáló nem lesz vezetõ. Ezek az úton: rohadék, hulladék, utálkozva elkerülik, az út-on járó rá se lép.
|
Íme az õs-zûrbõl keletkezett, az ég és föld elõtt született: mily békés, mily üres! Magában van, nem változik, zavartalan mindenütt mûködik. Õ az ég-alattinak anyja. Nevét nem ismerem, kisebb nevén út-nak mondom, elmém szerint nagynak mondom, a nagyot távolodónak mondom, a távolodót eltûnõnek mondom, az eltûnõt visszatérõnek mondom.
Ezért nagy az út, az ég, a föld s a király. A világon négy nagy létezik s a király köztük az egyik. Az ember a földet követi, a föld az eget követi, az ég az út-at követi, az út önnön rendjét követi.
|
A nehéz a könnyû alapja, a nyugalom a mozgás apja.
Ezért a bölcs naphosszat munkálkodva, szekere terhét el nem hagyja. Ragyogót nem remél, teljes békében, veszteg él. Aki tízezer szekér gazdája, néz a világba, nem lát önmagába. Aki könnyelmû, elveszti alapját, aki nyugtalan, elveszti apját.
|
Az óvatos vándor nem hagy lábnyomot; a gondos-beszédû nem kelt haragot; jó számolónak nem kell tábla; ki ajtót zárni tud, zár nélkül is bezárja, hogy ki nem nyitják; ki csomót kötni tud, kötél nélkül is megköti, ki nem bogozzák.
Ezért a bölcs vigyáz az emberekre, senkit meg nem vetve; ügyel a létezõkre, semmit el nem vetve. Ez a kétszeres világosság. A jó a rossznak tanítója, a rossz a jónak támasztója. Ha nem becsülik tanítóikat, ha nem szeretik támasztóikat: olyan a legbölcsebb, mint a legvakabb. Íme a legmélyebb és legsúlyosabb.
|
Aki tudja férfi-hatalmát, mégis õrzi nõ-lágyságát: hegyi-ér a világon, az erény-t el nem vesztette, csecsemõ marad örökre.
Aki tudja fehérségét, mégis õrzi feketeségét: példa a világon. Aki példa a világon, az erény-nyel összeillõ, állandóhoz visszatérõ.
Aki tudja dicsõségét, mégis õrzi rejtettségét: völgy a világon. Aki völgy a világon, erény-ben lesz tökéletes, egyszerû és természetes. A természetes elhal: eszköz lesz, erõ, a bölcs él vele, így lesz vezetõ;
ezért: a rendhez nem kell a had ereje.
|
Aki erõszakkal birodalmat foglal, kudarcot vall: ez a tapasztalat. Az ég-alatti, mint csodálatos urna: sérteni nem szabad, aki érinti, sem érinti, aki megfogja, elveszíti.
Ezért mindennek rendje-sorja: halad egyik, követi másik, virul egyik, hervad másik, erõsül egyik, gyengül másik, keletkezik egyik, elenyész másik.
Ezért a bölcs kerüli a túláradót, kerüli a hívalkodót, kerüli a kápráztatót.
|
Aki az út-on járva urát szolgálja, nem igáz le országokat hadsereggel, hiszen õellene is fordul a dárda. Hol had vonult, tövis lepi a rétet, nagy harc után jönnek ínséges évek az eszes: gyõz és megtorpan, nem tobzódik a diadalban, gyõz és nem magasodik, gyõz és nem cifrálkodik, gyõz és nem kevélykedik, gyõz, mert gyõzni kényszeríttetik, gyõz, de sohasem erõszakoskodik. Olykor a lények már ifjan vének, ellene szegülnek az út rendjének, s ha így van: korán sírba térnek.
|
A legszebb hadsereg is a csapás eszköze, mindenféle gyûlöletes, az út-on járó nem él vele. A nemesnek békében balról a helye, háborúban jobbról a helye. A had a csapásnak eszköze, nem a nemesnek eszköze; ha rákényszerül, csak akkor él vele, a béke az õ ereje. Gyõz és nem kevélykedik. Aki gyõztesként elõre-nyomul, az ember-irtásnak örül; aki az ember-irtásnak örül, gyûlöletet fakaszt az ég alatt. A bõség balról tér be, a jajszó jobbról tér be. Balról a szárnyvezér, jobbról a fõvezér: temetéssel fölér. Az ember-irtás siralom, gyötrelem, gyász-szertartás a harci gyõzelem.
|
Az út folytonos és névtelen. Az õs-egyszerûség parányi, mégse bírja senki leigázni. Ha fejedelmek, királyok megõrzik: minden önként behódol nekik. Ég s föld összecsengne-bongna, édes harmatot hullatna, és a nép mind, nem parancsra, megnyugodna. Hol fellép a rendtartás: fellép a név; s mert már fellépett a név, ismerni kell a határokat s így elkerülni a csapásokat. Az út e világban, mint hegyi patak, mély folyóba és tengerbe szakad.
|
Okos, aki érti az embereket; aki önmagát érti: ihletett. Hatalmas, aki másokat legyõz; aki önmagát legyõzi: erõs. Aki törekszik: nincs híján akaratnak; aki megelégszik: gazdag. Aki nem veszti természetét: hosszúéletû; aki nem veszti emlékezetét: örökéletû.
|
A hatalmas út szerteárad, jelen van jobbra-balra. Minden általa létezik, soha meg nem torpanva. Mûködik, de rejtve, hírt nem akarva. Mindent nevel, de nem irányít, nincsen vágya, ezért neve: kicsiny. Minden visszatér hozzája, de nem irányít, ezért neve: nagy. Sose hatalmaskodó, ezért neve: hatalmas.
|
Aki a nagy mintát követi, annak hódol az ég-alatti. Hozzája fordulnak, mert kárt nem okozhat, csak békét, nyugalmat, muzsikát, vigalmat, táplálékot ad a vándoroknak. Mikor az út-ról szólal, a szó ízetlen, sótlan. Aki ránéz, nem látja, aki hallgatja, nem hallja, de nem-fogyó kincs annak, ki érti.
|
Amit összenyomnak, kiszélesedik, amit gyengítenek, megerõsödik, amit megölnének, nem marad meddõ, aki lopna, az lesz a vesztõ. De épp ezt nem értik. A gyenge legyõzi az erõset, a lágy a keményet. A hal megfúl, ha elhagyja a mélyet. Az állam éles fegyvereit ne villogtassák a népnek.
|
Az út örök és tétlen, mégis mindent végbevisz észrevétlen. Ha fejedelmek, királyok megõrzik, minden magától rendezõdik. Ha kapálóznak és intéznek, letöri õket a titkos természet. Vágytalan a titkos természet, s a vágy hiánya: béke, az ég alatt a rend teljessége.
|
|