AIKIDO

A japán Aikido szót három karakterrel írják, melynek jelentése: az univerzum mozgatóerejével való egyesülés útja (ai: egyesülés, harmónia, azonosulás, szeretet; ki: õserõ, õsenergia, életerõ, vitális energia, szellemi/lelki energia, az összpontosított erõ energiája) do: út, mód).
Az aikido egy valódi budo, vagyis harcmûvészet; a japán katonai harci mûvészetek történelmi tradícióiból alakult ki. Komolyan gyakorolva több mint taktika és önvédelmi technikák ismerete: az aikido a lélek tökéletesítésének tudománya.
Az aikidot Ueshiba Morihei fejlesztette ki, akit a világ minden részén több mint egymillió aikido gyakorló O-Sensei (Nagy Mester)-ként ismer. Fiatalemberként rendkívüli harcmûvész volt, a kard, a bot, a lándzsa, és a ju-jitsu mûvészetének mestere. De O-Senseinek komoly szellemi indíttatása volt, és sokat töprengett a mások fölött aratott gyõzelmen alapuló út haszontalanságán.
Egyszerû életmódjával és kitartó gyakorlással eljutott a megvilágosodás pillanatáig, és leküzdötte dilemmáját. Hosszú meditációitól átalakulva, Ueshiba technikai ügyessége a kifinomultság és bámulatba ejtõ erõ harcmûvészetében bontakozott ki, amely alapjában különbözik a korábbiaktól.
"Az Aikido titka," írta "hogy összhangban legyünk az univerzum mozgásával és az univerzummal magával." O-Sensei úgy tartotta, hogy a budo a szeretet útja, út amellyel le tudjuk gyõzni a konfliktusokat magunkban, és békét teremthetünk a világban, "az univerzum szíve mindenki saját szíve legyen."
Mindig is voltak figyelemre méltó szellemi képességekkel megáldott emberek, de O-Sensei úgy tanította, hogy a valódi tudás nem szerezhetõ meg pusztán az értelem által. "Ez nem egyszerû teória," mondta. "Ezt gyakorolnod kell."
Az aikido dinamizmusa
Minden aikido technika lényege egy stabil, erõs középpont körüli körkörös mozgás. Még akkor is, amikor a technika iránya egyenesnek mutatkozik elõre vagy hátrafelé, közelebbi vizsgálat felfedi, hogy az aikidos mozdulatai valójában körkörösek.
Helyesen végrehajtva néhány technika igen látványos, az ellenfél "elszáll" a levegõben. Mások olyanok, mint egy buvészmutatvány; kicsi, fürge mozdulatok, amik rögzítik a támadót. Mindkettõt az emelõerõ, tehetetlenség, gravitáció, centrifugális és centripetális erõk hatásának használatával valósítják meg. Végül is a támadás saját energiája dönti le a támadót.
Természetesen állóképesség növekedés, hajlékonyság, és izomfejlõdés bekövetkezik a gyakorlás eredményeképpen, de a technikák hatékonysága nem függ a fizikai erõtõl; ezért az aikidot bárki gyakorolhatja korra és nemre való tekintet nélkül, az alaktának megfelelõ szinten.
Az aikido gyakorlása
A budo végsõ célja a személyiség átalakítása, harmonikus egyéniségek alkotása. Mégis ritkák a filozofikus beszélgetések a dojoban, az edzõteremben. A hangsúly fõleg a gyakorlaton van: állandó ismétlések során sajátítják el tökéletesen az alapmozdulatokat, idõzítést és légzést.
A tanulók megtanulják megragadni az ellenfél akcióját, és visszairányítani ezt a harci hatékonyság és erõ technikáival. Ugyanakkor megtanulnak egyensúlyban maradni bármilyen körülmények között.
A legtöbb gyakorlatot partnerrel csinálják; mindegyikük a saját képességeinek megfelelõen dolgozik, felváltva mint uke (a támadó), és nage (vagy tori, aki fogadja a támadást). Mindkét szerep fontos; mindkettõ hozzájárul a felek ügyességének, érzékenységének növeléséhez.
Központ
Az aikidoka laza testtartásra tesz szert, amiben a testsúly a test fiziológiai középpontjába, az alhasba van irányítva. A gravitáció tovább már nem egy erõ, amit le kell gyõzni, hanem segíti és megszilárdítja a testtartást. Ennek következtében a hétköznapi mozgás is könnyedebbé válik.
A központosítás következményei éppúgy szellemiek mint testiek: az életerõ megnõ, az érzékek élesednek, az egyént kevésbé befolyásolják a mindennapi bosszúságok és kellemetlenségek. Ezt az állapotot Japánban úgy nevezik, hogy harát vagy erõs kit birtokol, belsõ képességet, ami segíti az aikido gyakorlóját teljes lehetõségeinek kiaknázásában az élet minden területén.

AZ AIKIDO MINT HARCI TAN

Az Aikido, a XXsz. folyamán Ueshiba Morihei (1883-1969) nagymester által megalkotott japán harci tan, amely a BUDO -- szó szerint a harcos, vagy a harc útja -- részét képezi. Ide sorolják a japán Harci Művészetek minden modern megjelenési formáját: a JUDO-t, a KARATE-DO-t, a KENDO-t (a kard útja) az IAIDO-t (a kard kirántásának útja) a KYUDOt (az íj útja), stb. Az Aikidot egyre inkább, mint egy fontos harci tant, és nem mint harcművészetet határozzák meg. Ez a szemantikai megkülönböztetés azért lényeges, mert harcművészet alatt többnyire szükség esetén háborús helyzetben is használatos harci, katonai technikát értünk. Azzal együtt, hogy az Aikido gyakorlatilag harci technikákból származik, alapítójának elképzelése többek között egy harci szellemben történő, az egyéni lehetőségeket nem kizáró, a személyiségfejlődés elősegítésére hivatott eszköz megteremtése volt (ami nem mondható el az igen komoly fizikai erőnlétet megkövetelő, ténylegesen harci művészetekről). Az Alapító ezt így fogalmazta meg: "az Aikido célja nem a másik ember, hanem önmagunk hibáinak kijavítása. Ez pedig ne az egyén fizikai és spirituális pusztítását, inkább fejlesztését jelentse." Az Aikido gyakorlása így lehetővé válik bármilyen korú, bármilyen fizikai adottságokkal rendelkező ember részére; a gyakorlás során kifejtett erő intenzitása változhat a sportosnak mondott, magas szinten végzett intenzív gyakorlástól a szabadidős tevékenységig.

AZ AIKIDO TECHNIKÁJA

Az Aikidonak több gyakorlati formája létezik. Gyakorolhatják szabad kézzel vagy fegyverrel, egy vagy több, felfegyverzett vagy fegyvertelen ellenféllel szemben. Mindkét gyakorló lehet álló helyzetben vagy térdelő ülésben, illetve az egyik állhat, miközben a másik térdel. A támadás formái lehetnek megragadások vagy ütések. Az Aikido technikái dobásokból, kontrollokból és leszorításokból állnak. A különböző mozdulatok igen sokszor veszik igénybe a felső végtagok, a csukló, a könyök, a váll, valamint a gerincoszlop ízületeit. Az elhajított fél gyakran működik közre saját zuhanásában, hiszen a legtöbb esetben ez az egyetlen módja annak, hogy elkerülje az érintett ízület sérülését. Az Aikidokák gyakran használnak fegyvereket: fából készült botot, kardot, kést. Ezek az eszközök nagyban elősegítik a használatukból eredeztethető technikák megértését. A fegyverek szerves részét képezik a gyakorlásnak, mivel a velük végzett technikák az elsajátítandó szabadkezes technikák forrásai. Használatuk javítja a testtartást, elősegíti a megfelelő támadási távolság kialakítását, a pontosságot, a koncentrációt és a centrum fogalmának megértését, mely utóbbi igen fontos szerepet tölt be az Aikidoban. Egészen röviden definiálva, a centrum tulajdonképpen egy stratégiai alapot képez, mely lehetővé teszi az Aikidokának, hogy a mozdulat középpontjában elhelyezkedve kontrollálhassa ellenfelét. Nagyon fontos megemlíteni, hogy az Aikidoban nincsenek ökölcsapások, így ki van zárva az ütésekkel járó fizikai stressz is.

AZ AIKIDO NEM ÖNVÉDELMI TECHNIKA

A harci művészetek legtöbbször, mint önvédelmi technikák kerülnek bemutatásra. Az Aikido esetében ez nem igaz. Önvédelem esetén van egy támadó és egy megtámadott, az Aikido gyakorlata és szellemisége viszont alapjaiban kizárja ezt a fajta szembeállítást. Az Aikido célja definíciójából eredően az egyesülés, nem pedig a szétválasztás. Ráadásul az önvédelem fogalma a megtámadott passzív, illetve késleltetett reakcióját feltételezi a támadóhoz képest. Technikailag ennek pontosan az ellenkezőjét kell tenni, azaz ellenőrzés alá vonni a támadót, mielőtt az bármit is kezdeményezne.

AZ AIKIDO GYAKORLÁSA

Létezik egy fokozatok szerinti (viszonylagos) hierarchia a 6-tól az 1. KYUig, majd a fekete övvel az 1-től a 8-ik DANig, ami azt jelzi, hogy a gyakorló milyen fejlettségi szintre jutott el az Aikido tanulmányozásában (néhány idős mesternek tiszteletbeli címként odaadományozták a 9. és 10. dant). A gyakorlás a DOJOban történik, ami szó szerint az "Út tanulmányozásának helyét" jelenti. A tan kizár bármiféle mérkőzést vagy versenyt. Egy edzés három fázisból áll:
1. Felkészülési fázis:
Ez a szakasz ténylegesen a felkészülésnek, és nem egyszerűen a bemelegítésnek felel meg. A felkészülés célja a test előkészítése az izmok aktiválására, ugyanakkor, és főként egyfajta pszichológiai felkészülés a harci jellegű tevékenység tanulmányozására. Másfelől, ebben a szakaszban tradícionális mozdulatokat is felfedezhetünk, melyek jelentős szereppel bírnak a japán kultúrában. Figyelemre méltó tény, hogy, bár tisztán fizikai síkon, de számos nyújtással elősegített lazító mozdulatot a modern "stretching" (sportnyújtás) is újra felfedezett.
2. Az alaptechnikák és alkalmazásaik tanulásának szakasza.
3. Visszatérés a nyugalmi állapotba.

AZ AIKIDO ÉS A FIZIKAI KÉPESSÉGEK FEJLŐDÉSE

Fizikai síkon az Aikido megmozgat minden izomcsoportot, és teszi mindezt a szervek legtökéletesebb együttműködésében, valamint elősegíti a jobb- és baloldal majdhogynem tökéletes egyensúlyát, ami minden bizonnyal egy jobb lelki egyensúly alapja is.
A testtartás javulása elengedhetetlen a technikák minőségi kivitelezéséhez. Valószínűleg ez a magyarázata a lumbágósoknál tapasztalt jelentős javulásoknak, az ágyéktáji izmok megerősödésének köszönhetően.
A tartás javulása nagyon jó hatással van a légzésre is. A mozgások szintjének gyakori váltakozása (zuhanások, állás, talaj), és az Aikidoban gyakori térden történő mozgások hatással vannak az altáji aktivitásra, azaz megerősítik és ellazítják a lábakat; egyidejűleg a medence, ahol az ember gravitációs centruma -- a harcművészetekben SEIKA-TANDENnek (energiamező) nevezett pont -- helyezkedik el, jóval mozgékonyabbá és stabilabbá válik.
Fiziológiai szempontból az Aikido nyilvánvalóan javítja a légzést, amely lehetővé teszi gyakorlója számára, hogy megfelelően alkalmazkodhasson az edzés minden ritmusához. Az Aikido technikája nagyon komoly ízületi munkát kíván. Az Aikidoka szép fokozatosan növeli az ízületi feszítésekkel szembeni ellenállását, fokozza az ízületek mozgásának minőségét és hajlékonyságát, főként a vállak, az csukló, és a boka szintjén.
Az erő fogalma a megfelelő légzéssel összhangba hozott, a rendelkezésre álló energiák optimális kihasználásával fejlődik ki. Egy magabiztos, erős Aikidoka teljesítménye, miután kiiktatta a tanulási folyamat minden felesleges mozdulatát, és képes sokkal céltudatosabban használni izomcsoportjait, gyakran lepi meg a kezdőt.
A harci tan fogalma alapvetően feltételezi az ellenfélhez képest történő elmozdulást. Az Aikidoban több forma használatos az egyszerre több ellenféllel szembeni reakcióra. Ez a helyzet a test nagyfokú mozgékonyságát, elmozdulási képességét követeli meg, a különböző ellenfelek pozíciójának gyors kiértékelését követően. Ez a képesség függ a test térbeli érzékelésétől, valamint a koordináció funkcióitól.
Nagyon fontos kiemelni, hogy az Aikido jelentős előnyökkel járhat a koordinációs képességek javulása terén. A gyakorló a mozdulatokat mind jobbra, mind balra végrehajtja, ez pedig egy nagyon kiegyensúlyozott izommunkát eredményez.
Az Aikido elősegíti a gyermek pszichomotoros fejlődését, tekintve, hogy a viszonylagosan összetett helyzetek, állások a gyerekeket a testi sémák, az izomkontroll, a koordinációs készségek fejlesztésének oktató jellegű szituációiba helyezik.
Az Aikidonak, gyakorlói nagy jelentőséget tulajdonítanak a lazítás szempontjából. A különleges helyzet (öltözet, terminológia, hely, rítusok...) a mindennapi élettől való elszakadást jelenti. Számos Aikidoka számolt be alvásproblémái megszűnéséről, főként az elalvási nehézségeket említve. És sokak számára jelenti a hétköznapi stressz alóli feloldódás lehetőségét; számos gyakorló úgy ítéli meg, hogy az Aikido rendszeres, heti 2-3 alkalommal történő gyakorlásának köszönhetően újra kiegyensúlyozottá váltak.
Mint minden más fizika tevékenység esetében, itt is találkozhatunk teljes vagy végleges, és időleges, valamint a fokozatok szerinti és az intenzív gyakorlás esetére vonatkozó ellenjavallatokkal. Mindenesetre tisztán orvosi szemszögből az ellenjavallatok száma csekély, ami azzal magyarázható, hogy az Aikido gyakorlata egyénenkénti változtatás terén nagyon nagy szabadságot tesz lehetővé. Miután az Aikido nem versenysport, gyakorlását bármely életkorban elkezdhető, és hosszú távon folytatható. Más harcművészetekhez képest a gyakorlók átlagéletkora igen magas, és a folyamatos fejlődést lehetővé tévő pszichológiai előnyök is jelentősek. Az Alapító élete végéig, 86 éves koráig gyakorolta az Aikidot. Végezetül pedig a balesetek oly alacsony száma egy további indok, amiért az orvosok nem haboznak pácienseiknek az Aikidot ajánlani.

IRÁNYELVEK A GYAKORLÁSHOZ, AZAZ FELKÉSZÍTÉS AZ ETIKETTRE

AZ AIKIDO egy olyan harcművészeti ág, melynek a ma általunk is gyakorolt formája, a II. világháború után forrott ki Japánban. Mindenesetre egyértelmű, hogy minden mai japán BUDO tulajdonképpen a japán történelemből meríti forrását. Mielőtt a japán nép átvette volna ezeket a harci hagyományokat, azok főleg az olyan régi önvédelmi technikákban és harcosi tradíciókban kiemelkedő országok sajátjai voltak, mint Kína és India. A japán nép alkalmazta és beépítette őket a saját kultúrájába és életmódjába. Japán sok évet élt meg háborúk és belviszályok közepette, egészen a TOKUGAWA-klán hatalomra jutásáig, amikor I. Tokugawa Ieyasu Sogun (legfőbb vezető) egyesítette az országot, és helyreállította a békét. Ez a béke majd' kétszázötven évig tartott.
Ez alatt az időszak alatt történt, hogy a harcművészetekben új fordulat következett be. A szamurájoknak, akik elsősorban katonák voltak egy újfajta életstílust írtak elő; ezek a magas rangú és nemes emberek ekkor kezdtek el érdeklődni a Művészet iránt, és művelni azt. Azonban, még erre az új érdeklődési körre teljesen ráhangolódva sem csökkent az az erőteljesség, amit a jóllehet háború hiányában, de a harci művészetek gyakorlásába fektetettek. A költészet, a virágok, a zene, a tánc, a színház, a kalligráfia művészetének hatása... és a ZEN filozófiának befolyása kezdett beszivárogni ezeknek a harcosoknak a magatartásába. Úgy tűnt, hogy a harcművészet összefonódása egy másik, mondhatjuk civil művészettel, és egy bizonyos Etikett-fogalommal, lehetőséget nyújtott számukra harci étvágyuk átlényegítésére, hogy levezessék, sőt a mindennapokban hasznosítsák azt. Ráadásul, meglepően hatékony elegynek bizonyult az Egyén képzésére.
A II. Világháború után, hogy visszatérjünk korunkhoz, a BUJTUSTUk, háborús technikák világa átalakult BUDOvá, harci utakká. Aki útról beszél, azon "az Egyén átalakulása és egysége felé vezető utat" érti.
Az AIKIDO egyike a harci utaknak. Tekinthetjük, és miért is ne, egy tökéletes útnak.
A nyelvezete gazdag: technika, filozófia, életművészet. Részemről, mint gyakorló és oktató, mindennap felfedezem végtelen határait, valamint az áthelyeződését és áthatását a hétköznapokra.
Ebben az értelemben, az AIKIDO a XXI. század küszöbén hatékony segítség lehet az EMBER képzésében.
Napjaink átlag emberei, alapjában véve nem harcosok, nem küzdenek (eltekintve a hivatásos katonáktól). De, ha közelebbről szemügyre vesszük jelenlegi életünket, az is egy állandó küzdelemnek bizonyul. Nem azokról a háborúkról beszélek, melyek sajnos, napjainkban is pusztítanak a világban ... hanem a társadalmi harcról; folytonosan bizonyítani, küzdeni, versengeni kell, keresni, és megtalálni a helyünket, védekezni a mostani életritmus olyan káros hatásai és stresszei ellen, mint a betegségek, drogok, alkoholizmus, erőszak ... Ez egy valóságos, ámde belső háború!
Szeretném röviden bemutatni mi is lehet egy harcművészet értelme, a kifejezett küzdelmi szemponton túl, melyre a médiák és a versenyek gyakran károsan helyeznek túlzott hangsúlyt.
A BUDO, és ami minket illet az Aikido, nem verseny, hanem eszköz ahhoz, hogy igazán csiszolni tudjuk magunkat. Ez önmagunk újjáalakítása, érzelmeink újbóli próbatétele, gondolataink ismételt megkérdőjelezése; és mindez nagyon speciális körülmények között: a DOJOban...
Ez egy "újraszületés", amely elvezethet az "ismerethez".
Ismét megtanul az ember leülni, felállni, sőt állni. Ezután megtanul járni, mozgatni egyik, illetve mindkét lábát. Ekkor előjön a csípők vízszintes elhelyezkedése és a súlyközpontja; az ember kiegyengeti a gerincoszlopát, testének igazi merőleges tengelyét. Ezután megmozdulhat az egyik kar, a másik, majd mindkettő, a nyak és a fej, míg végül minden mozgásba lendül, és ami a legfontosabb ÖSSZHANGBAN...
A KÖZPONT fogalma nagyon fontos...
Röviden, tudatosan kell használnunk mindenegyes csontunkat, a csontvázunkat, ami egész testünk tartóoszlopa, ami pedig nem más, mint izmok, szervek, folyadék és levegő.
Ennek a megújult testnek hála az "EGYén" végre elkezdhet újból fejlődni.
A másokkal való kapcsolat először is a testbeszéddel alakul ki, figyeljük egymást és magunkat, helyezkedünk, megfogjuk egymást ott, ahol a legközelebb vagyunk a másikhoz. Amikor pedig a távolság megnövekszik, megpróbáljuk egy csapással elérni a másikat. Figyeljük saját magunkat, mozoghatunk-e? Van-e stabilitás, egyensúly? Igazán van-e testi szabadságunk? Kötöttségek nélkül?
A fogások vagy a csapások érzelmeket váltanak ki; feltörnek a negatív érzelmek, és egyben a pozitívak is, de azok kevésbé veszélyesek. Első megközelítésben a negatívakat kell ellenőrzés alá vonni és megzabolázni, ráébredni, hogy mennyire haszontalanok az életben, hogy egyáltalán nem termelnek a mozgáshoz és a másokkal történő kommunikációhoz szükséges energiát.
Ezután a pozitív érzelmeket is meg kell válogatni, mert közülük néhány a valóságban, álcázott negatív érzelem. Ezek sem hasznosak az egyén fejlődéséhez, sokszor megbújnak bókok, gratulációk, jutalmazások, címek, dicsőségek mögött, melyeket örömmel veszünk, de amikor túl sok jut belőlük, néhányak testében és fejében előhívják a vírust, olyan nevek alatt, mint büszkeség, kevélység, hiúság, önteltség, elbizakodottság, stb. Ezek az érzelmek se nem nagyszerűek, se nem alkotóerejűek. Úgy mondanám, hogy inkább megzavarják és gátolják a szellem működését...
Összefoglalva: a negatív érzelmek gátolják a test mozgásszabadságát, az ál-pozitívak pedig a szellemét.
S ugye ez az, amire igazán szüksége van az EMBERnek, hogy "itt és most" fejlődni tudjon?!
Egy biztos és szabad test, egy tiszta és szabad érzés, egy alkotóképes és szabad szellem...
Ezután össze kellene kapcsolnia a három központot, és egyetlen valódit kellene belőlük kovácsolni, végül pedig tartóssá kellene azt tennie ... "egy tartós súlyközponttá".
Ez az a pillanat, amikor az ember szabadnak nevezheti önmagát a szó legteljesebb értelmében. Legalábbis, ezt gondolom én, és meggyőződésem, hogy a BUDO egyik kiegészítő eszköze ennek a fejlődésnek.
Ekkor kezdődhet el egy igazi nevelés, és ekkor válik teljessé a REI SHIKI, az etikett jelentése.
Folytassuk ezt a tapasztalatot az AIKIDOn és más BUDOkon keresztül.