Az ősök példája, a nagy harcosok szelleme minden ország történelmében fontos helyet foglal el. A világon, évszázadokon keresztül feljegyezték a nagy háborúkat, azok fontos eseményeit, magasztalva benne a királyok, fejedelmek, vezérek hősi tetteit. Néha az egyszerű nép fiaként hadbaszálló férfiak hőstettei is megörökítésre kerültek.

Japánban is komoly irodalma van a valamikori háborús történeteknek. Az ország több nagy háborút viselt a külső ellenséggel, ám többször volt helyi véres csaták színhelye is. Nem célom, hogy végigkövessem Japán történelmének nagy korszakait, háborúit. A szinte szakadatlan örökösödési, hatalmi harcok, lázadások, felkelések eseményei megérdemelnének egy komoly kutatómunkát és több kötet kiadását is. Én csak a kezdetek vázolására, a busi réteg kialakulása körülményeinek bemutatására vállalkozom.

Az ország egykori elszigeteltsége, hierarchikus felépítése, politikai berendezése, nem utolsó sorban a földbirtokrendszer úgy alakította Japántörténelmét, hogy a XI. században a Ricu Rjó rendszer katonai szervezetének megszűnésével, a magánföldek terjeszkedésével, saját birtoka érdekeinek biztosítására, ki-ki kezdett saját fegyveres erőt szervezni.
Így a Heiau korszak közepére kialakult a magánfegyveresek csoportja, a szamuráj (busi) réteg. A busi réteg felfegyverzett családtagok, szolgák és alárendelt parasztok kis csoportja volt. Ezek lassan érintkezésbe léptek a szomszédos busikkal, s apránként olyan kapcsolat jött létre, amely túlterjedt a soen (magánbirtok), vagy a kokuga (tartomány) területének keretein, s maguk a busik közt is kialakult az alá-és fölérendeltségi, úr és szolga viszony.

A keleti vidékeken, Togokuban a Minomato család, nyugaton a Tiara család, Osú tartományban pedig a központi Fudzsivara család növelte erejét. A nemes családok közvetlen védelmük érdekében busi csoportokat fogadtak szolgálatukba, mint szamurájokat. (szamuraj=közelében szolgáló) Így amint nőtt a fegyveres erő jelentősége, egyes busi csoportok lassan erejükhöz méltó hatalomhoz is jutottak
1100-tól 1192-ig folyamatosan folytak a harcok a különböző családok hatalmi törekvései miatt. Ezt a véres korszakot még tarkították felkelések, lázadások, helyi háborúk is. 1182-ben Jorimoto kiirtotta a Fudzsivara családot, ezzel hatalmas területek urává vált. 1192-ben megkapta az udvartól a legmagasabb tisztséget "barbárhódító nagy generális" (szeii taisogun) lett és így kialakult a Kamakura-sogunátus. Ezzel kezdetét vette a mintegy hétszáz éven át (1867-ig) tartó busi korszak.

A busi békés időszakban gazdálkodtak, emellett azonban rendszeres harci gyakorlatokat tartottak, edzették magukat a hadviselésre készülve. Háború esetén családjaik és szolgáik és szolgáik élén hadi szolgálatba álltak. Kisebb túlzással hét évszázad háborúskodásaként lehetne jellemezni a japán történelmet, melyben a gazdaság és a kultúra mellett a harci módszerek, fegyverzetek is komoly változáson mentek keresztül. A puszta kézzel, bottal, karddal, illetve bármilyen használati tárggyal való küzdelem szerves részévé vált a nép harci rendszerinek. A családok titokként kezelték apáik tapasztalatait, hisz egy-egy titkos technikai megoldás az életük megmentését, a győzelemre kerülést jelentette. Évszázadokon keresztül a harci irányzatok hatékonyságát csak az élet igazolta, és lassan igazi harci művészeti irányzatok csiszolódtak ki.

A pusztakezes irányzatok és a fegyveres technikai megoldások igazán sohasem váltak el egymástól. Ma is minden harci művészet foglalkozik fegyverek elleni, vagy fegyverrel történő megoldások tanításával, hiszen a támadás, vagy annak elhárítása ezt feltétlenül szükségessé teszi.
A nihon tai jitsuban leggyakrabban alkalmazott eszközös technikai megoldásokból néhányat később ismertetünk. Természetesen nem törekszem a teljességre, hiszen a támadástól függően védekezésnek több száz variációja lehetséges.