Kobudo
2006.01.02. 20:38
Kobudo
A Kobudo sítlusokat ősi kínai tradíciók szerint, több Kata alapján gyakorolták,
amelyeket az újkorban Shinken Taira (1890-1970) Kobudo mester követett vissza,
s gyűjtött össze. Ezen munka alapján éledhettek fel újra az okinawai
fegyveres rendszerek, s érhették el a szamurájok fegyveres rendszereivel
(Kendo, Naginata-do, Iaido és Kyudo) azonos helyet. A kobudo stílusai eredetileg 1609 után alakultak ki Okinava szigetén, amikor
betiltották a lakosság körében a fegyverviselést. Ekkor fejlődött ki - nagyrészt
titokban - a sorozatos támadásoknak köszönhetően a kobudo és a karate-do stílusok
mozgásanyaga.
Ma a kobudo legfőbb célja (minden más Budo stílushoz hasonlóan) a személyiség
fejlesztése, az önismeret kialakítása, az emberi képességek határainak kitolása. A kobudo gyakorlás során a tanulók nemcsak a fegyverekkel foglalkoznak.
Megismerkednek pusztakezes önvédelmi, küzdelmi, esés- és dobástechnikákkal is. A
kobudo legismertebb eszközei mára már nyugaton önálló életre keltek. A bo-jitsu
mellett megjelent a tonfa és a nunchaku is az önálló küzdősportok sorában. E két
stílusban már vannak versenyek, világbajnokságok és itt inkább beszélhetünk
versenysportról, mint harcművészetről.
A Kobudo történetével kapcsolatban a leghitelesebb okinawai forrás az Omorososhi
című korabeli könyv, mely 1500 hosszabb-rövidebb versből áll. Ezek mind ryukyu
dialektusban íródtak a 13. és a 17. század között. A versek bemutatják az akkori
kultúrát, társadalmat, politikai változásokat és az okinawaiak mindennapjait.
Ebből derül ki az is, hogy az okinawaiak is ismerték és használták a páncélt, a
sisakot, valamint a hajlított kardot, akárcsak a szamurájok. Sajnos a bo-t és a
sai-t tartalmazó részek elvesztek. Az Omorososhi (ma hozzáférhető részei) által
említett egyetlen kobudo-fegyver a Jo.
Mivel a karddal felfegyverzett okinawaiak komoly ellenfelei lehettek volna a
japán harcosoknak, 1609-ben a Satsuma invázió idején betiltották a lakosság
körében a fegyvertartást, ekkor indult rohamos fejlődésnek az Okinawa-Te (a
Karate-do elődje) és a Kobudo. Az eredetileg mezőgazdasági eszközök hamarosan
fegyverként éltek tovább, titokban adták át a mesterek tudásukat, főleg családon
belül. Az akkori stílusok között sok olyan volt, mely csak 1-2 fegyver
használatát oktatta. Mára már a kobudo minden stílusában több fegyvert
használnak. Az öt alapfegyver: bo, sai, nunchaku (cséphadaró), tonfa (a kézi
hajtású gabonaőrlő hajtókarja volt), kama (sarló); a stílusok legföbb fegyvere a
bot (bo). Vannak ugyanakkor különleges fegyverek, mint például az eku, a timbei
és a santetsu-kon.
A kobudo klasszikusan okinawai stílus, mely mára már nemzetközi és több iskolára
bomlik. Az egyes iskolák egymástól függetlenül működnek. A kobudo stílusokban
nincsenek versenyek, de sokszor követelmény a valós harci (küzdelmi) tudás, mely
fejlesztéséhez a mesterek különböző módszereket dolgoztak ki az elmúlt néhány
évtizedben (védőfelszerelések, küzdelmi szabályok, biztonsági eszközök, stb.)
Hazánkban is több stílus található meg, melyek egymástól teljesen függetlenül,
saját vizsga- és szabályrendszer alapján működnek egymás mellett.
Kobudo stílusok eszközei
A mai kobudóban az öt alapfegyveren túl (nunchaku, sai, bo, tonfa, kama)
megtalálhatóak különlegesebb okinawai eszközök is (tinbei, rochin, tekko, tatami
tempai, stb).
BO A Kobudoban a botok mérete egy és kilenc shaku között mozog, egy shaku kb. 30
centi. A legelterjedtebb és legismertebbek a Hambo (3 shaku), a Jo (4 shaku) és a
Bo (6 shaku). A Bo a kobudo legjellemzőbb eszköze, mely minden stílusban (képzési
rendszerben) megtalálható és a gyakorlás során kiemelten fontos szerepet kap. A
bot, mint eszköz egyszerű felépítésének köszönhetően könnyen hozzáférhető volt
régen és ma is; ennek köszönhető, hogy a különböző botok használatára nagyon sok
technikát dolgoztak ki. A mezőgazdasági munka során szinte minden esetben
elérhető volt egy bot. A jó botharcos képes volt eredményesen fellépni kardos
támadóval szemben is. Néhány ismertebb kobudo bo - kata: Arakaki no kon, Chatan
yara no kon, Chinenshichiyanaka no kon.
SAI Alkalmazási köre hasonló a tonfáéhoz. A sai fémből készült, tehát igen hatékony
ellenszere akár a kardnak is (védésnél). Támadásnál pedig a tonfánál is keményebb
ütéseket lehet vele kivitelezni. A sai eredetét tekintve az egyik feltételezés, hogy a kézi betakarításban
használták, rizskévézésre. Másik jelentős feltételezés, hogy a halászlándzsa
(nunti) fejéből alakult ki. A nunti vége egy ellentétes villa-állású sai (manji
sai). Fém-szerkezete különösen alkalmassá tette a kard-támadások hárítására és a
közelharcra. Több típusát különböztetjük meg a penge, a hegy és a villák
kialakításától függően. Egyszerre két (vagy övbe tűzve több) sai használunk. A sai villáival akár a kard-pengét is megakaszthatjuk, így másik kezünkkel
lehetőség van az ellentámadásra. A sai mozdulatok nagy része a pusztakezes
harctechnikákra épül (védések, ütések, csapások), így a vele való gyakorlás
egyben fejleszti "karate-tudásunkat" is. Általában a tanulók a bot és a nunchaku
mellett ezzel az eszközzel ismerkednek meg a leghamarabb, technikáinak biztos
elsajátítása jó alapot jelent később a tonfa gyakorlatok tanulásához. A gyakorlás
során az alaptechnikákon túl itt is vannak formagyakorlatok és küzdelmi
feladatok.
NUNCHAKU A nunchaku talán a legismertebb eszköz a kobudofegyverek közül. A kobudon kívül
számos más stílus is használja, őshazája - akárcsak a kobudonak - okinawa, de
megtalálható más ázsiai és európai országokban is. Eredetileg mezőgazdasági
eszköz volt, magyar neve a cséphadaró; később már speciálisan a közelharcra is
fejlesztettek ki nunchakut. Legismertebb fajtája a klasszikus okinawai
nyolc-oldalú nunchaku. Mára használata külön versenysportként is ismert, a World
Nunchaku Association (speciális biztonsági eszközökkel) már évek óta tart
sportnunchaku küzdelmi és kata versenyeket. A felhasználás módja szerint van lánccal, vagy zsinórral (bőrrel, stb.)
összekötött változat is. A láncos lassabb, de jól használható a védekezésre, míg
a zsinóros védekezésre kevésbé alkalmas, de gyorsasága a külső szélénél elérheti
az óránkénti 150-240 kilométeres sebességet is.
TONFA A tonfa története a legbizonytalanabb a kobudofegyverek közül. Két magyarázat
ismert, az első - szélesebb körben elfogadott -, hogy eredetileg a kézihajtású
"malom" (gabona/rizsőrlő) hajtókarja volt. A másik nézet szerint az egyszerű
ültetőfából alakult ki. A fegyver sokoldalúsága közismert, ma már a legtöbb
ország rendőreinek alapfelszerelése. Használat közben alaphelyzetben az alkarhoz
simul, így védi azt (a sai-hoz hasonlóan) a védés-technikák végrehajtásakor.
Támadáskor - ellentámadáskor nagy erővel innen csapódik ki. Klasszikus körülmények között (a Kobudoban) egyszerre két tonfát használunk,
de léteznek egytonfás gyakorlatok is, melyek a modern tonfa alapjait jelentik. A
gyakorlás során fejleszti a pusztakezes technikákat és előkészíti a
kama-gyakorlatokat. A tonfát a markolatnál fogva használjuk vagy a hosszabb
karjánál fogva, ilyenkor kampozó védéseket és kama-szerű ellentámadásokat tudunk
vele végrehajtani. A legismertebb tonfa katák: Hamahiga no tonfa, Matayoshi no
tonfa, Matsuhiga no tonfa, Renshin no tonfa, Tonfa no kata nidan,Tonfa no kata
shodan, Yaragwa no tonfa.
KAMA A Kobudo eszközei közül ez az egyik legnehezebben elsajátítható. Gyakorlását a
tonfa alapok biztos elsajátítása után érdemes elkezdeni. Eredetileg a
betakarításban, mint sarlót használták. Létezik lánccal ellátott változata is, a
kuszarigama. Használatára a gyors védések, illetve a védéstől elválaszthatatlan,
azzal egybefolyó ellentámadások a jellemzőek.
|